Sport

Kosártábor

Sokadik éve tartja szokásos alapozó edzőtáborát a bátaszéki kosárlabdacsapat. A tábor közel 50 résztvevője között a GYKSE, Bonyhádi KSE, a paksi ASE csapatokba igazolt, továbbá a KSC kötelékében már a szekszárdi csapathoz tartozó bátaszéki játékosok voltak, valamint olyan fiatalok is eljöttek, akik kedvet éreztek ahhoz, hogy kipróbálják a kosárlabdát, mint sportágat.

A játékosok több csoportra osztva, egymást követően edzettek, két alkalommal egy nap. Sok átmozgatással, és a nyári punnyadtságnak búcsút intő erőnléti feladatokkal adták meg az egyhetes tábor alaphangulatát .

Természetesen a szokásos túra sem maradt el. Idén a Molyhos tölgy volt a cél. Minden nap érkezett vendég is akik speciális edzést tartottak a táborlakóknak. Kiss Csaba és Palkó Csilla, a Bonyhádi Spártai Sportok ASE-től érkezett, Bálint Réka pedig a TARR KSC Szekszárdtól. Előadást tartott Bóta Gyula és Győri Bettina a GyógytornÁSZ csapatától. Gyula visszatérő vendég, és ez alkalommal a sportsérülésekről, és ezek elkerüléséről, és a rehabilitációjukról tartott előadást, melyet kiemelkedően fegyelmezetten hallgattak még a kisebbek is.

A kosarasok várják a szeptembertől induló edzéseinken az új érdeklődőket is!

Exit mobile version